Ma reggel ismert tettes a képen látható csomagot csempészte be az igazgatói irodába. A csomag mellé egy útmutatót is készítettek szorgos kezek, így szerencsére nem kellett tényfeltáró nyomozást levezényelni a hétvége előtt:
Mit is mondhatnék erre, kedves kollégák és munkatársak? Természetesen nagyon jólesett a meglepetés. Bevallom, nem számítottam rá, hiszen nekem természetes, hogy ezért az intézményért, közösségért próbáljak meg tenni immár 27 éve. Köszönetképpen néhány rövid és egy hosszabb idézetet szeretnék veletek megosztani, amelyek alapján próbálom végezni munkámat évek óta. Kívánom, hogy számotokra is adjanak erőt, kitartást, útmutatást ezek a nehezebb időszakokban is.
„Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.” (Lk22, 27)
„Ha pedig valaki az övéiről és az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél.” 1Timótheus 5, 8
„Mert amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.” (Mt7, 2)
„Mert olyan egyszerű dolog jót tenni másokkal.” (Dickens: Karácsonyi ének)
„Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj, és nem rágja szét a moly. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.” (Lk12, 33-34)
„Az ember semmi - a műben benne van minden.” (Gustave Flaubert)
„Ebenezer, ha beállít a boldogság, mindig kínáld meg egy kényelmes ülőhellyel.” (Dickens: Karácsonyi ének)
„Néhány nappal a zsidó húsvét ünnepe előtt Jézus tanítványaival felment Jeruzsálembe. Nem egy büszke paripán ülve hadvezér módjára és hadsereg által kísérve, hanem szamárháton, gyermekek által ünnepelve. Az utolsó vacsorán, mielőtt asztalhoz telepedtek volna, fogta magát és megmosta tanítványai lábát. Jézus korában a vendéglátó (rab)szolgájának volt a feladata, hogy megmossa a vendégségbe érkezők lábát. Mikor nagycsütörtök éjszaka eljönnek Érte és Péter apostol kardot ránt, azzal inti nyugalomra, hogy az Atyától tizenkét légió angyalt is kérhetne. Mert valóban kérhetne, de mégsem teszi.
Ezek az események mind-mind a feltámadás előzményei. Mi bennük a közös vonás? Úgy gondolom, hogy egy manapság talán kevéssé „népszerű” emberi tulajdonság: az alázat. De miért is? Mert az alázatot gyengeségnek gondolják. Azt hiszik, hogy az alázatos embernek nincs önbizalma, vereségre van ítélve, mindig elnyomásban él. Holott ez nem így van. Az alázat annyit jelent, hogy helyesen értékelem magamat Isten-ember és ember-ember viszonylatban is. Az alapállást valahogy úgy lehetne megfogalmazni, hogy hálás vagyok Istennek azért, aki vagyok és amim van.
Jézus alázattal fordult a mennyei Atya és az emberek felé is. Alázatából fakadóan olyan tettekre, gesztusokra volt képes, amelyek egyre inkább hiánycikknek számítanak: önzetlenség, empátia, odaadás, önfeláldozás. Nyilvánvalóan az isteni szeretet legcsodásabb kifejeződése az, hogy Jézus életét adta bűneinkért és feltámadt üdvösségünkért. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy ezekhez az alázat útját végigjárva jutott el. Ha bármelyik alkalommal is, amikor választania kellett az alázat és a büszkeség között, inkább az utóbbi mellett döntött volna, nem lett volna képes végigvinni a küldetést, mellyel az Atya megbízta.
Mindannyiunk célja a feltámadás. A nagy, örök életre átvezető feltámadás. De ehhez hasonlóan a hétköznapi feltámadás is: amikor betegség vagy kudarc ér bennünket, amikor szembesülünk gyarlóságainkkal, amikor szeretetlenséggel találkozunk, akkor is vágyunk az ezekből való feltámadásra. Nagyképűen, öntelten, gőgösen viszont egyiket sem érhetjük el.”
Molnár Attila atya
Még egyszer köszönöm a meglepetést minden dolgozónknak!
Kiss Attila
