A munka kész, a megváltásnak csodája elvégeztetett…
A megváltó az átok fáján nagy kínok közt kiszenvedett.
A nap letűnik fájdalmában, a föld remeg és zeng az ég.
A bátor harcos félelmében reszket, s a szeme fényben ég.
A gúnyolódók ajka néma, szemük merően rámered,
előbb még büszkén gúnyolódtak, most rémtől gyötört emberek.
A marcona, s érzéketlen katona szíve feldobog:
‘Az Isten Fia volt ez ember!’ – ennél többet nem mondhatok.
Az Isten Fia volt ez ember! – száll messze, időn s téren át –
Az Isten Fia volt ez ember, ki viselt töviskoronát.
Az Isten Fia volt ez ember! – kiáltja tenger és szelek, –
ki parancsolt a tengereknek s az orkán néki engedett.
Az Isten Fia volt ez ember! – kiáltják százan, ezren,
ki engemet is meggyógyított, mikor feküdtem betegen.
Az Isten Fia volt ez ember, ki az életnek Ura volt,
és feltámadván a halálból legyőzött Sátánt és poklot.
Az Isten Fia volt ez ember, ki néked bűnös, megbocsát,
és ingyen örök üdvöt ád!
Haraszti Sándor
