Várakozzunk!
Várakozni, éberen lenni, virrasztani: csak az az ember képes erre, aki tudja, hogy ő maga nem elegendő önmagának. Az adventi időszak tisztító és figyelmeztető. El kell jönnie Annak, akit várunk. Meg kell, hogy érkezzen – különben értelmetlen minden várakozás, minden virrasztás.
A szülők várják gyermekük megérkezését. A gyermek várja, hogy felnőtté váljék. A felnőtt várja, hogy elismerjék. Minden ember várja, hogy elfogadják. Sötétségből fényre jutni, a mélységből a magasságba, az értelmetlenségből az értelmes életbe: nem egyszerűen elméleti kérdések ezek. Cselekedni kell. Fölmérni a helyzetet, ahol vagyunk, tervet készíteni, hogy mit tegyünk.
A naptár szorításában élő emberek pihenésre várnak. Azok, akiknek nincs munkájuk, értelmes tevékenységre. Az idősek látogatóra, az elhagyottak jó szóra, a betegek gyógyulásra várnak, a szegények gazdagságra, a boldogtalanok boldogságra.
Várakozásban élünk. De vajon érzékenyek vagyunk-e a jelekre? Észrevesszük-e, hogy hol van szükség éppen miránk? Hajlamosak vagyunk arra, hogy visszavonuljunk saját várunkba, ahol berendezzük a magunk szűk világát, és nem veszünk tudomást arról, hogy ez a világ, amelyben élünk, sóvárogva várja Isten gyermekeinek a megnyilvánulásait.
Az adventi hajnalok várakozásában nem szabad, hogy elfelejtsük: nem csak mi várjuk a fényt. Minden ember várja. S mi, keresztények, Krisztus-hordozók, a fény hordozói kell hogy legyünk minden megnyilvánulásunkban. Sokszor csődöt mondtunk. Van okunk a bűnbánatra. De van lehetőségünk arra is, hogy mindig újra kezdjünk. Itt van a kellő idő, itt van az üdvösség napja!
Korzenszky Richárd